Színház az egész világ


“Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében.”

William Shakespeare

Emlékszem a gyermekkorom szép emlékeire. Nagyapám színházi ember volt. Zeneszerző, zongorista és zongoratanár. Csodálatos ember, akinek én voltam a világ közepe. Minden főpróbán és minden premieren ott voltam az első sorban. Bejáratos voltam a színésznők öltözőjébe. Előadások előtt szájtátva csodáltam a szebbnél szebb öltözékeket és a finom púder illatára még most is emlékszem. Akkoriban eldöntöttem, hogy én is színésznő leszek. Később az élet másképp alakította az eseményeket, a melengető érzés viszont azóta is megmaradt.

Mostanában rájöttem, hogy nem is kell ahhoz színésznek lennünk, hogy szerepeket játszunk. Tulajdonképpen az egész életünk egy nagy szerepjáték. Gyermeki személyiségünk megtanulja, hogy mit lehet, szabad, illik, és mint nem. Felnőttkorunkra több tucat szerepünk van a repertoárunkban.

Vannak könnyed, felszínes álarcaink, akadnak drámai szerepeink, aggódó édesanya, tökéletes feleség, igaz barátnő, hamis barát, csalfa szerető, megmentő, áldozat, simlis és szende szerepek…és még sorolhatnánk vég nélkül.

A problémát abban látom, hogy ezekbe a szerepekbe gyakran észrevétlenül beleragadunk. A személyiségünk részévé válik, és időről időre magunkra vesszük. Végül már annyira hitelesnek és komfortosnak érezzük, hogy kényelmetlen lenne ezen szerepek nélkül működnünk.

Majd valami történik az életünkben. Veszteség, elhagyás, betegség, kirepülnek a gyerekek…és mi ott vagyunk a szerepeinkben, amelyek már nem passzolnak az új élethelyzethez. Ilyenkor kétségbeesve rájövünk, hogy olyan rég óta viseljük a megszokott karaktert, hogy elfelejtettük hogyan működhetünk nélküle. Még akkor is ha rossz, kényelmetlen, fájdalmas, mégis biztonságot adó, mert ezt már ismerjük.

Mi van akkor, ha az élet éppen azért generál változásokat az életünkbe, hogy a komfortzónánkból kimozdítson minket? Hogy segítsen változtatni, hogy visszaadja a spontaneitásunkat?

Képzeld el az életed, mint egy színházat. Lásd magad a színpadon éppen egy dráma közepén. Képzeld el, hogy Te vagy ennek a darabnak a rendezője is. Egy személyben vagy rendező és látod magad színészként is. Lemegy az első felvonás, és a szereplőd lelke viharos, több sebből vérző.

Ha Te vagy a rendező, hogyan folytatódna ez a darab? Milyen szerepet adnál a második felvonásban a főhősnek annak érdekében, hogy a darab vége sikeres legyen? Milyen erényekre, pozitív tulajdonságokra, jellemvonásokra lenne szüksége a főhősödnek, hogy a “szegény én” szerepből egy életerős és határozott karakterré váljon?

Képzeld el, hogy felruházod ezekkel a pozitív tulajdonságokkal a szereplődet! Mit szólsz hozzá? Ugye, nem is olyan nehéz?

Tetszik az új alakítás? Te magad vitted ezt sikerre. A hatalmas kreativitásoddal és hiteddel. Csodálatos vagy! Ünnepeld magad!

Mindig gondolj arra, hogy lehetsz Te a rendező. Ez a Te életed. A Te alakításod. Hozd ki belőle a legtöbbet. Találd meg a “szerep álmodat”. Azt a karaktert, aki leginkább Te vagy, amiben igazán jól érzed magad. Életed színpada Rád vár!