Nőiségünk gyökerei


Társadalmunk egyre tudatosabbá válik, és nőként elértük, hogy a legtöbb, korábban férfiak által betöltött pozíciókban is megálljuk a helyünket.

Nem volt ez mindig így és ennyire elfogadott.

Elég csak egy-két generációt visszamennünk az időben, amikor még a klasszikus női szerepeken volt a hangsúly. A gyermekek nevelése és az otthon melegének őrzői voltak nagyanyáink. A születendő lány gyermekek pedig ezt a mintát látták és vitték tovább. Azoknak a korszakoknak is megvoltak a maguk terhei, kötelezettségei, éppen úgy, ahogy a jelenlegi időszakban élő nőknek is megvannak a kötelezettségei.

A mi generációink, mondjuk  30-50 év közötti hölgyek még emlékszünk a “jó kislány” szerepre, amit magunkra öltöttünk azért, mert elvárták tőlünk.

A szófogadó kislány nem felesel, mindig igazodik a rendszerhez (akár családi vagy iskolai rendszerről beszélünk), mindig kifogástalan a megjelenése, nem hoz szégyent a családra, mint bohém fiú testvérei.

Ezek a lányok igyekeztek hamar elkerülni a szülői háztól. Inkább gyorsan férjhez mentek és anyákká váltak, így próbálva szabadulni a családi nyomás alól. Csöbörből vödörbe, ahogy a mondás tartja.

A kör bezárult és indult egy újabb kör anyaként, feleségként, dolgozó nőként.

 

Időközben valami megváltozott…

Egyre kevesebb nőnek az álma a múltbéli minták követése és ezt egyre többen fel is vállalják. Létrejött a szingli társadalom és ez a csoport is tovább rétegződött.

Van a szingliknek egy olyan rétege aki igenis jól érzi így magát. Önálló élete, karrierje, társasági élete van.

Vannak a “kényszer” szinglik, akik mindig rosszul választanak, vagy még nem dolgozták fel a korábbi csalódásaikat.

Így vagy úgy, de egyedül vannak. Akár élvezik a tartalmas “társas magányt”, akár sóvárogva várják a megfelelő partnert, de egyedül vannak.

Vajon mi lehet a “rejtett motivációjuk”?

Vajon az “így is teljes az életem” és  a “nem lehet egy normális pasit találni” érvek mögött mi a valós indokuk az egyedüllétre?

Lehetséges, hogy a sejtjeikbe kódolt női minták tartják távol tőlük a szerelmet, gyermekvállalást, a családi életet?

Egy megfáradt, kompromisszumokra épülő “holtomiglan-holtodiglan” esküben megfogadott házasságban felnövő lány vajon milyen jövőképpel indul útnak?

Mit közvetít lányának az anya, aki belefásult és kiábrándult az életéből, de változtatni nincs ereje?

Lehet, hogy azt üzeni  – lelkében a lányának –  hogy vigyázz a szabadságodra!?

Láthatjuk, hogy a felszín alatt gyógyulásra váró sebek vannak. Amikor ezekkel hajlandók vagyunk szembenézni, feldolgozni, akkor eljuthatunk addig a pontig, hogy mélyen tisztelni tudjuk a családunkat a bevállalt nehéz sorsukért. Anyánkat és nagyanyánkat az erejükért és kitartásukért, hogy a legnehezebb időkben is helyt álltak…

Vádaskodás és sajnálkozás nélkül nézhetünk az Anyára, aki a legnagyobb ajándékot adta nekünk. Az ÉLETÜNKET.

Lélekben a családunkhoz tartozva, de mégis szabadon dönthetünk a további sorsunk alakításáról és megengedjük önmagunknak a hozzánk méltó lelki társunk szeretetét.

A világ nagy változásban van, de a legnagyobb változás lehetősége Benned rejlik!

Tudd, hogy az elkülönülés, a hiány, a drámák, a válság mind csak álruhába bújtatott lehetőségek arra, hogy Önmagadra találj. Amikor tudod, érzed, hogy méltó vagy a szeretetre, akkor megjön, akire vártál. Akkor fel fogod ismerni és be fogod engedni az életedbe. Mellette önmagad maradhatsz. Egyszerre lesz a szerelmed, barátod, lelki társad.

“Szeretni és szeretve lenni
a legnagyobb boldogság a világon.”
(Goethe)